|
TECHNOLÓGIA Anti-graffiti Sajnos hazánkban is, mint a világ sok táján, főleg a városokban ismert és elterjedt divatjelenséggé vált az épületeket, kültéri szobrokat és más egyéb szabad prédának tekintett felületeket beborító és elcsúfító falfirka. Szerencsére ma már az eltávolítás többféle módszerrel is megoldható (előző számunkban is bemutattunk egy új technológiát), és talán ennél is fontosabb, hogy a megelőzésre is van már mód. Amikor Hatlaczky Istvánnal, az ANTI-GRAFFITI Bt. vezetőjével találkoztam, hogy az általuk használt és forgalmazott francia GRAFITIX nevű termékcsaládról kérdezzem, még nem tudtam, hogy nem csak a grafiti eltávolítás egy hatékony módszerével ismerkedhetek meg. Kiderült, hogy a termékek egy részével igen látványos eredmény érhető el az időszakos tisztítás, nagytakarítás területén továbbá igen elhanyagolt területeken és olyan felületeken illetve szennyeződések esetén, amelyek sokszor okozhatnak némi fejtörést a szakembernek. Ha megjelent a firka Nagy bosszúság - de hogyan álljunk neki az eltávolításnak? Amennyiben a festék nem lépett vegyi reakcióba a hordozó felülettel, úgy az maradandó elváltozás nélkül nyomtalanul eltávolítható radikális oldószerek nélkül is. De ez elég ritka a falfirkáknál. Próbálkozzunk-e valamilyen oldószerrel, bízva abban, hogy a kéznél lévő anyagok megoldják a problémát és megkímélik a pénztárcánk? Próbálkozni végül is lehet, de nem érdemes. A festékoldó szerek" ugyanis úgy működnek, hogy a feloldott festéket szétterítik a felületen, ezzel elősegítik minél jobb felszívódásukat a résekbe, kapillárisokba. Vagyis ezzel a módszerrel akaratlanul is a grafitisek munkáját folytatjuk... Ehhez még hozzá kell tenni, hogy minél porózusabb, nyitottabb pólusú a felület, annál mélyebbre képes hatolni benne a grafiti. A grafitioldó éppen abban különbözik a többi oldószertől, hogy megfelelő kezeléssel e legmélyebb rétegekből is kioldja a festéket, és mintegy a felszínre húzza azt. Ha valaki időt szán arra, hogy megismerje a grafiti-eltávolítók választékát, akkor szinte minden felületet képes az utólag felvitt festéktől megszabadítani. Lehet az fal, szobor, műemlék, márvány, homokkő, üveg, fa csempe, fém, plexi, vagy más anyag, a firka eltávolítása ma már nem okozhat gondot. A vegyszerek, amelyek lehetnek vizes oldatban, vagy szerves oldószerben oldottak, gél, folyadék, vagy spray kiszerelésben biológiailag lebomlanak, mégis könnyedén elbánnak bármely felületen lévő festékkel, falfirkával, "árnyékkal" és a legmakacsabb szennyeződésekkel egyaránt. Hatóidejük 10 perctől 24 óráig terjedhet. A tisztításhoz elegendő a hideg vizes nagynyomású mosó. Problémák A már korábban különböző vegyszerekkel megkísérelt grafiti-eltávolítás nyomait nem valószínű, hogy teljes biztonsággal el lehet tüntetni, de ez sem teljesen kizárt. Gond lehet még az elhanyagolt, salétromos, omladozó burkolatok, vakolatok firka-mentesítésével. Amúgy is jellemző, hogy a grafiti-eltávolítás során a festett felületek károsodhatnak, így utólagos festés-javítás válhat szükségessé. Könnyen roncsolódnak még grafiti-eltávolításkor a vízbázisú festékkel kezelt felületek is. Megelőzés Mivel úgy tűnik, graffitik lesznek egy darabig, nincs más hátra, mint hatékony védelmet kell kialakítani velük szemben. Vagyis védőréteget célszerű felvinni a különböző, firkálásnak kitett felületekre. A védőrétegből létezik egy- és kétkomponensű is. Eredményüket tekintve rövid és hosszú távon is jelentős különbség van a védőrétegek között. A vízben oldott egykomponensű (színtelen, fényes, vagy matt változat) védőrétegeket minden "eseményt" követő tisztítás után fel kell újítani, a kétkomponensű védőrétegeket viszont nem. A kétkomponensű, poliuretán alapú vizes védőlakkal kezelt felület 50 tisztítást bír ki ugyanazon helyről felújítás nélkül. A szerves oldószerekben oldott poliuretán típusú kétkomponensű (színtelen, fehér, vagy RAL színskála alapján színezett; szatén, szaténmatt és fényes kivitelű) védőréteg, pedig még ennél is strapabíróbb, 150 tisztítást bír ugyanazon helyen felújítás nélkül, és öt év garancia is van rá. A kétkomponensű védőrétegek teljes biztonsággal megvédik a kezelt felületeket. Impregnálószert csak alaposan megtisztított száraz felületre szabad felhordani. A gyanta és a keményítő összekeverése közvetlenül felhasználáskor történik, és a keveréket két órán belül fel is kell hordani a felületre. Hengerrel nem lehet dolgozni, csak ecsettel, különben nem válik egyenletessé, és homogénné a felület. A második réteget az éppen hogy kötni készülő első rétegre viszik fel. A védőfilm a felviteltől számított 72 óra elteltével nyújt teljes védelmet a firkák ellen. Minden típusú felületre van megbízható megoldás. (Kétkomponensű védelemmel van ellátva, pl. Antall József szobra is, most már nem tehet kárt benne a vörös-festék fürdő!) A grafiti elleni impregnálószer alig észrevehető (tapintásra finomabb felület érezhető), felülethez igazítható fényű, színű, tapadós, vékony filmszerű bevonat, mely a felületet lezárja, s ez által megakadályozza a károsító anyagok és az esővíz (festékszemcsék, szórófesték, korom, szmog, stb.) behatolását az alapfelületbe. A felület esztétikai megjelenését így nem változtatja meg, a fal, vakolat szellőzését, légáteresztő képességét viszont kis mértékben csökkenti. Felvitele után megakadályozza hogy a firkák az alapfestékkel, illetve a műanyagokkal vegyi reakcióba lépjenek, ezáltal megkönnyíti azok eltávolítását. A friss firkákat nagynyomású mosóval, a régebbieket a termékcsalád oldószereivel lehet leszedni. Az egy komponensű védőfilm egyik rétege áldozatul esik a tisztításnak, mivel azzal kémiai reakcióba lép a firka festéke, ezért tisztítás után fel kell újítani azt. Gyakorlatiasan Nyilván pénz kérdése is, hogy melyik védelmet választja az épület tulajdonosa, üzemeltetője. Azonban érdemes megfontolni, hogy bár az egykomponensű védelem első körben olcsóbb, de arról a firkát is nehezebb és költségesebb eltávolítani, továbbá a felújítása is szükséges minden "esemény" után. Már az első grafiti eltávolítást követő felújítás után utoléri az egykomponensű befektetés-összege a kétkomponensűét, így meggondolandó, érdemes-e "spórolni". Logikusnak tűnik, de azért azt is tudni kell, hogy a védőrétegek mechanikai sérülésekkel szemben nem védenek. Fontos még tudni (főleg ilyen dermesztően hideg időszakban), hogy a grafiti-eltávolítás és a védőréteg felvitele is csak 10Co feletti hőmérsékleten végezhető biztonsággal, mivel ennél alacsonyabb hőmérsékleten nem fejtik ki hatásukat a vegyszerek. Két érdekesség firka ügyben: van már megoldás a kárpitra került grafiti eltávolítására is (a kárpit színe természetesen nem sérül!). A műanyagokkal reakcióba lépnek a firkák, eltávolításuk után is ott marad az eredeti mű halvány mása, amely azonban úgynevezett "árnyékoldóval" nyomtalanul eltüntethető. 1m2 firka eltávolításához kb. 15 dkg tisztítózselé és 60 liter víz (+ a járdáról való lemosáshoz még víz) szükséges. Egy brigád egy munkanap alatt kb. 150-180 m2-t tud ellátni kétkomponensű grafiti elleni védelemmel. A grafiti elleni védekezés a falburkolat (vakolat) költségeinek mindössze 3-5%-át teszi ki - szerencsés esetben (egyelőre ez inkább tőlünk nyugatabbra jellemző) ez a beruházási költségek része. Egyéb családi előnyök
Mint a bevezetőben már említettem, a vegyszercsalád egyes tagjai nem csak a grafiti eltávolítására, illetve a firkák megelőzésére alkalmasak, hanem tisztítási, és egyéb megelőzési feladatok kivitelezésére is. Mik ezek? A teljesség igénye nélkül a következő munkák: - Mészkő alapú felületek tisztítása (szmog, piszok - mélyebb rétegekből is). - Szilikát alapú kemény kőfelületekre lerakódott szennyeződések felszedése. - Padlókon lévő vastag piszokréteg oldása. - Vízkő- és rozsdaoldás. - Réz-, bronzoxid (zöld színű lerakódás) eltávolítása. - Cementfoltok és -rétegek felszedése. - Passzivált alumínium tisztítása (eredeti fény visszanyerése, és ezen állapot konzerválása). - Hidrofibizáció (akril alapú víztaszító film, vagy filmet nem képező szilikon mentes réteg felvitele). Csökkenti a szennyeződések lerakódását, véd a szervetlen sók kicsapódása és leülepedése ellen (téli sózás!), stabilizálja az alapot - a felület tovább festhető, gátat vet a hidrometrikai vezetőképességnek ezzel javítva az épület hőszigeteltségét, jelentősen csökkenti az ismételt fagyás-olvadás ciklusok felületre gyakorolt eróziós hatását. - Gombásodás elleni védelem (algák, gombák, mohák eltávolítása), és az ismételt megjelenés elleni védelembármely felületen (pl. kő, cserép, szobor, emlékmű, sírkő, medence, stb.). Nem napi használatra való, hanem időszakos tisztításra. Jól alkalmazható, pl. hűtőházakban. KERETBE Kíváncsi voltam arra is, akik használják a termékeket, mit tapasztaltak a gyakorlatban. Ezért kérdezősködtem. Íme az eredmény: A termékcsaládot kb. 2 éve, használjuk. Először a grafiti-eltávolítás területén próbáltuk ki. Filccel rajzolt firkákat kellet eltávolítani fémről és műanyagról. A szerek tökéletesen működtek. A fémfelületek nem károsodtak, a műanyagról nyom nélkül eltűni a filc. Szándékosan emelem ki a filcet, mivel az utóbbi időben ez egy rendszeresen használt "rongálási eszköz". Nyomainak eltüntetése nem kis kihívás. A spray festékekkel ilyen probléma nincsen. Ezek után - mivel elég sok műemlék jellegű tisztításunk is van - használni kezdtük a különböző homlokzattisztító pasztákat. Jó és megbízható minőséget képviselnek. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy be kell tartani a használati útmutatóban leírtakat, továbbá nem szabad türelmetlennek lenni, mivel a hatást befolyásolja a felület, a hőmérséklet, a kosz jellege stb. Azért esett választásunk erre a termékcsaládra, mivel eddig minden esetben (természetesen előzetes próbatisztítások elvégzése után) meg tudtuk oldani velük azt a feladatot, amit elvállaltunk. Stabilan hozzák azt a minőséget, ami biztosítja hatékony működésüket. A termékcsalád sok különböző feladatra alkalmas termékből áll. Kezdve a grafiti-eltávolító szerektől a homlokzattisztító pasztákon át a víztaszító, mohásodás-gátló bevonatokig. Nagyon kedvelem, hogy 1 - 1 tisztítási probléma megoldására több tisztítószert kínálnak, de nem túl sokat, így 2 - 3 szerből mindig kiválasztható a legmegfelelőbb. Természetesen a minőségnek és hatékonyságnak ára van. A termékcsalád nem tartozik az olcsó kategóriába, de ez nem azt jeleni, hogy nem éri meg az árát. Ha szakemberek használják, akik betartják az utasításokat, és bátran, gyakorlattal nyúlnak a feladathoz, nem fognak csalódni. Sem a minőségben, sem a kiadósságban. Ilyen összefüggésben az áruk is kedvező. Az "ami nem oldható meg a szerekkel" - kérdésre azt kell válaszolnom, hogy minden megoldható, de azt nem szabad elfelejteni, hogy csodaszerek nincsenek. Az idő múlásával a felületen képződött (bármilyen jellegű kosz) szennyeződések öregszenek. Tehát egy idő után kompromisszumokat kell kötni a tekintetben, hogy a tisztítást követően a felület nem minden esetben lesz olyan, mint volt új korában! Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor nem fogunk csalódni. Graffiti eltávolítás (homlokzatok tisztítása) témakörében számtalan írás megjelent már. Általános vélekedés, hogy nem lehet, vagy csak bizonyos korlátozott mértékben lehet hatékonyan fellépni a firkákkal szemben. Ezt a vélekedést én tévesnek tartom, ugyanis több ma is élő példát tudok arra hozni, hogy van értelme áldozni erre a "harcra". A lényeg, és ezt mindig hangsúlyozom, a következetesség. Nem szabad megadni a firkásoknak azt a lehetőséget, hogy elszaporítsák firkáikat a falakon. Ennek hatékony ellenszere, ha már megtörtént a tisztítás, a védelem. A védett felületeket viszont rendszeresen tisztítani (ha tiszta, akkor felügyelni) kell. Ennek a költsége a tévhittel ellentétben nem horribilis. Gondoljuk csak el, hogy mi kerül többe: egy-pár négyzetmétenyi firka nyom nélküli eltávolítása melegvíz segítségével, vagy évek múltán teljes homlokzatrészek átfestése úgy, hogy addig együtt kell élni a firkákkal. Példaként említeném a Budavári Önkormányzat hozzáállását. Meg kell nézni a kerületet, és látható hogy az évek alatt a kiemelt kerületi részekről teljesen eltűntek a firkák + számos társasház homlokzata is firkamentes. Összefoglalva: ezt a problémát nem ad hoc módon kell kezelni, nem elegendő csak a törvényi szabályozás, a szigorral való fenyegetés. Következetesen kell tisztítani, rendben tartani a környezetet, mert az hosszútávon olcsóbb. Schmidt Sebestyén Reinland Kft. Budapest KERET VÉGE Lejegyezte: T.Sz.Zs. Tiszta Tér technológia
|